Otthon tanulás ősztől ismét? Na neeee!

otthon tanulás mumusa

Otthon tanulás….

 
Neked is volt részed az otthon tanulás “áldásában”? Hogy bírtad? Előre rettegsz attól, hogy szeptembertől ez megismétlődhet? Nem csodálom…
 
Alapvetően jó dolog is lehetne, hogy otthonról digitálisan tanulhatnak a gyerekek. De ami a(z első?) karantén bevezetésekor digitális oktatás címszó alatt a legtöbb iskolában megvalósult, hát az minden volt, csak jó nem…
 
Amikor beütött a karantén, a gyerekek kénytelenek voltak otthon tanulni, a szülők pedig kénytelenek voltak otthon tanítani. Az ismeretségi körömből is kaptam több megkeresést emiatt. Sokaknak gondot okozott – a többi nehézségen felül – az is, hogy a számítógéppel, internettel kapcsolatos technikai dolgokba hirtelen, majdnem a semmiből kellett belerázódniuk.
 
És nem csak a szülőknek, de a pedagógusoknak is sokszor jelentett ez problémát.
 

Lehet, hogy eddig nem volt belőle gondod…

 
vagy legfeljebb kisebb-nagyobb bosszúságot okozhatott neked az, ha nem értesz annyira a számítógéphez és az internethez. Ennek számos oka lehet, pl. te teljesen más területen dolgozol, más az érdeklődési köröd, más a szakmád, másról tanultál az iskolában, stb. Viszont most az otthon tanulás-otthon tanítás “muszájsága” előhozta a hiányosságokat, és a belőlük adódó nehézségeket is.
 
Ez a karanténosdi arra is rávilágított – sok más mellett-, hogy ha nincs megfelelő alap jártasságod ezeken a területeken is, több szempontból is kiszolgáltatott vagy:
 
  • Sokkal nehezebb helyzetben vagy, ha a technikai ismereteid hiánya miatt a gyerekednek sem tudsz segíteni kellő mértékben a(z otthonról) tanulásban.
  • A világ helyzetéről, a környezetedben történő dolgok alakulásáról sem tudsz több helyről tájékozódni, ha nem tudod, hogyan szűrj az információk között.
  • A munkakeresésben is egyre inkább hátrányba kerülsz, ha nincsenek legalább alapvető számítógépes ismereteid.
  • Ha nincs meg a kellő felkészültséged, a home office (az otthonról történő munkavégzés) lehetősége sem lehet opció számodra, ha úgy alakul a helyzeted.
 

Érintett az otthon tanulás-tanítás?

 
Ha érintett voltál/leszel az otthon tanulás nehézségeiben, vagy egyéb miatt érintettnek érzed magad, akkor tudod, hogy ezen változtatni – csakis te tudsz. Senki nem fogja helyetted átvállalni, senki nem fogja a fejedbe ültetni álmodban az ilyen jellegű tudást: ezeket az ismereteket, készségeket neked magadnak kell megszerezned.
 
Minél később szánod rá magad a digitális felzárkózásra, annál nehezebb dolgod lesz. És előbb-utóbb mindenképpen muszáj lesz ezt meglépned. A világ előrefelé halad technikailag: aki alkalmazkodik, fejleszti magát ilyen téren, az könnyebben boldogul minden területen, és nem szorul mindenben másokra, nincs annyira kiszolgáltatva sem.
 
Több éve azért készítem az online tanfolyamaimat, hogy minél többeknek tudjak segíteni a digitális felzárkózásban. Nézz szét a webshopban, és találd meg a neked épp most szükséges minikurzust, vagy nevezz be a Digitális Kiképzőre, ami széles körű ismeretbővítést biztosít neked. Ha nem ússzuk meg, akkor már az otthon tanulás következő időszakában is segíthet.
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük