Menü Bezárás

Hogyan sokszorozhatod meg a pénzed legálisan, néhány nap alatt?

Nemrég a következő bejegyzést írtam a tanulói csoportomban:

“A kérdésem:
Van egy olyan dolog, amivel rövid idő alatt – mondjuk beszéljünk két hétről – meg lehet sokszorozni azt a pénzt, amit erre az adott dologra ráfordítunk.
(Mondok egy friss konkrét saját példát, konkrét számokkal, hogy lásd a nagyságrendi potenciált: júniusban, 20 nap alatt kifizettem 84 759 Ft-ot, és lett belőle 296 770 Ft bevétel, azaz: 212 287 Ft tiszta nyereség.)
És ez a valami NEM MLM, NEM KRIPTO, és NEM BEFEKTETÉS. Ezeknek semmilyen ágába nem tartozik bele.”

Neked van tipped, mi lehet ez?

A csoporttagoknak sem  igazán volt, de sokan jelezték, hogy érdekli őket a dolog…

A címet olvasva, nagy valószínűséggel azt gondolhattad, hogy “tuti valami illegális sz@rt akar mutatni”, vagy “valami MLM-es marhaságba akar behúzni”…

10-ből 9 embernek ez jut az eszébe, ha ilyen címet lát. 

Rögtön így az elején megnyugtatlak: sem egyik, sem másik. Becsszó. Ha rászánsz néhány percet az olvasásra, meglátod.

Rövid idő alatt megsokszorozni a pénzünket – ez kinek ne tetszene? Szerintem nyugodtan mondhatom, nincs az az ember, aki ne vágyna ilyesmire. Nem véletlen, hogy mai napig óriási tömegek érdeklődnek egy-egy olyan hirdetés alatt a Facebookon, ahol “gyors pénzt” vagy “sokszoros pénzt” ígérnek. Aztán ezekről szinte kivétel nélkül az derül ki, hogy 

  • vagy a több/kevesebb pénzedet fizesd be valami bizonytalan hátterű, legtöbbször mondvacsinált fedősztorival rendelkező “befektető céghez”, és munka nélkül milliomos leszel holnapra
  • vagy az idődet és a munkádat, és/vagy némi ráfordítást szánj arra, hogy MLM üzletet építve juss el “milliós” keresethez, ami majd passzív bevétellé válik, dolgoznod sem kell egy idő után

Nos, ebben a cikkben most teljesen másról lesz szó. 

Azt kiemelném, hogy NEM időráfordítás nélküli pénztöbbszörözésről fogok írni – lesz benne munka, kinek több, kinek kevesebb, de lesz. Ha nincs részedről “bemenet”, akkor a “kimenet” sem jön…

No, akkor csapjunk is bele.

/Kérlek, ha esetleg olvasás közben olyan mondatokkal találkozol, amire amúgy kapásból rávágnád, hogy “ja, ez engem nem érdekel” – ne hagyd félbe az olvasást. Lehet, hogy kevés infó alapján tévesen ítéled meg az eddig olvasottakat – olvasd végig, mert úgy fogod megérteni, miről beszélek, és a végére fog kiderülni, hogy mi a módja a legális pénztöbbszörözésnek. Egyben kell látnod az egészet, nem véletlenül írok le sok mindent, mindennek szerepe van. Szóval nem megoldás, ha rögtön a végére görgetsz 🙂 /

Ahhoz, hogy jól értsd, amiről írni fogok, röviden mesélek magamról néhány dolgot.

Teljesen átlagos embernek tartom magam: sima gimnáziumban tanultam, majd tanítóképzőt végeztem, utána volt többféle munkahelyem, elvégeztem néhány tanfolyamot is, és voltam munkanélküli is.

Már felnőttként kezdtem ismerkedni a számítógéppel és az internettel, többnyire autodidakta módon, magamtól tanultam meg nagyon sok mindent ebben a témában. Lassan már 12 éve, hogy kizárólag az online területen dolgozom, itthonról, a magam uraként, és többféle online tevékenységből élek, egyedülállóként, vállalkozóként. 

Szóval semmi extra képességgel nem rendelkezem, semmi olyasmit nem tanultam meg, amit te is ne tudnál utánam csinálni. 

Nagyon sokan évek óta mindenféle online hirdetett “csodaüzletbe” belevágnak, mert ezek azt ígérik, hogy hamar, munka nélkül, vagy minimális munkával, rengeteg pénzhez lehet jutni. És aztán meg lehet nézni néhány hónap múlva, hány embernek jönnek össze az ígért óriási pénzek…

Azzal viszont nagyon-nagyon kevesen próbálkoznak, ami igazán működik.

Ez pedig nem más, mint az, hogy: értékesíts valamit, ami másoknak értéket ad.

Valószínűleg az első gondolatod most valami hasonló, hogy “akar a fene eladni, nem vagyok kereskedő típus, nincs mit eladnom, nem akarok tukmálni”, stb. stb. Azért még olvass tovább, hogy lásd, mire akarok kilyukadni 🙂

Mit adj el?

Szokták mondani: előbb-utóbb mindennek, minden áron meglesz a vásárlója. Ezt kiegészíteném azzal, hogy egy-kétszer el lehet adni azt is, ami sz@r, de tömegeknek, rendszeresen eladni csak azt lehet, amiben értéket találnak. De azt el lehet.

A másik amit gyakran hallunk: mindenki jó valamiben. Ezzel maximálisan egyetértek. Mindenkiben lehet találni valami különleges képeséget vagy tudást vagy tapasztalatot, valami olyasmit, amiben ő jó, amiben előrébb jár másoknál, amiben tud segíteni másoknak, amivel értéket tud átadni. És meg kell találni, hogy az az érték kiknek milyen problémáján segít.

Az már más kérdés, hogy kiben mennyi önbizalom van, hogy elhiggye magáról, ő is jó valamiben, és megtalálja az ő “kiemelkedő” területét. Inkább az önbizalom hiánya az, ami miatt ezt sokan meg sem próbálják.

Ha ezt a “tételt” képes vagy elhinni, és hajlandó vagy megtalálni a te értékes területedet – akkor tulajdonképpen az, hogy ebből hogyan fogsz profitálni, már csak technikai részletkérdés.

De mi lehet értékes másoknak, amit te tudsz átadni?

Rengeteg minden.

Elméleti tudás, gyakorlati tapasztalat, technikai tudás, kreativitás, ötletek, művészet, szolgáltatás… mind-mind lehet alapja az értékadásnak. 

A te átadható értéked adódhat a munkádból, a hobbidból, az érdeklődési körödből, valamilyen veled született dologból, valamilyen képességedből.

Gondold végig: mi lehetne a te területed?

Milyen formában add el?

Ha már meg tudod határozni, milyen területen tudnál értéket átadni másoknak, az érték átadásának formája sokféle lehet: fizikai termék, szolgáltatás, digitális termék, előfizetés… többféle lehetőséged van.

Attól függően, hogy mit akarsz eladni – fizikai terméket, szolgáltatást, vagy digitális terméket – gondolkozhatsz hagyományos fizikai boltban, piaci árusításban, webshopban, weboldalban, Facebookon értékesítésben, és hasonlókban.

A digitális termék vagy szolgáltatás előállítása viszont minimális költséggel megoldható, és tulajdonképpen majdhogynem bárki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy valamilyen digitális formában értéket hozzon létre, amivel aztán pénzt kereshet.

Lehet, hogy most úgy gondolod, te nem lennél képes digitális terméket vagy szolgáltatást létrehozni – de várd ki a végét, és olvass tovább 🙂 Még ne zárd be az oldalt, ha esetleg olyasmi jár a fejedben, hogy “de te nem tudod, hogyan kell weboldalt, webshopot csinálni; nincsenek millióid, hogy megcsináltasd mással; nem értesz a számítógéphez, stb. stb. ezek mind csak kifogások: mindent meg lehet oldani ha megvan az elhatározás. Mindent.)

A legnagyobb “árrést”, nyereséget úgy tudod elérni, ha az adott termék (érték) előállítása, a vásárlóhoz való eljuttatása neked nem kerül sokba. A fizikai termékek értékesítése általában kisebb haszonnal jár, mint egy digitális terméké, mivel több költség rakódik rájuk (anyag, munkadíj, szállítás, stb.).

Foglaljuk össze az eddigieket

Szóval: 

  • Tegyük fel, megtaláltad azt a területet, témát, amiben tudsz értéket teremteni és átadni.
  • Meghatároztad, ki a te célközönséged: vannak olyan emberek, akiknek segítséget jelentene, amit át akarsz adni.
  • Kitaláltad azt is, hogy milyen formában akarod ezt átadni, és az hogyan valósul meg.
Nade: jogosan kérdezheted, hogy hogyan fog mindez eljutni a te leendő vásárlóidhoz?
 

És itt érkezünk el ahhoz a dologhoz, ami miatt elkezdtem ezt a cikket.

Az a dolog, ami képes arra, hogy a ráfordított összegnek  a sokszorosát megtermelje akár néhány nap alatt is, az nem más, mint: a hirdetés.

Hirdetés? Hol, hogyan?

Már hallom is a következő kifogásokat: “én nem tudom, hol kell hirdetni, hogy kell hirdetni, meg különben is, nincs pénzem hirdetésekre, sem ügynökségekre, nincs hírlevél listám…”

Elárulom, nem vagyok én sem hirdetési szakember.
Volt, amikor bekértem több hirdetési ügynökségtől több árajánlatot, és mind ilyesmiket tartalmazott: 

  • legalább havi 100-150 ezer forintos hirdetési kerettel kell számolnom
  • minimum 3 hónap a tesztidőszak, ami alatt kiderül, megéri-e hirdetni amit hirdetni akarok
  • garantált eredmény nincs, mert hiába állít be mindent jól a hirdetéseket kezelő ügynökség, ha még sincs eredmény, akkor valószínűleg a termékem/weboldalam/koncepcióm nem jó…
  • ja, és persze a hirdetés kezelésének van egy fix havi díja (40-60 ezer Ft közötti ajánlatokat kaptam), a hirdetési kereten felül
  • és minimum 3-6 hónapra tudunk szerződést kötni

Ez működik

Nos… végül senkinek nem adtam megbízást.

Helyette magam kezdtem “bütykölni”  a hirdetéseimet.
A Facebook hirdetőrendszerét használom mai napig.

Megvan az érték, amivel segíteni tudok másoknak.
Elkészítettem hozzá a weboldalamat, hogy online tudjam terjeszteni.
Elkezdtem kísérletezni, milyen beállítások válnak be a hirdetéseknél, melyek nem.

És nem égettem el több százezer forintot hónapokon keresztül…
Minden új hirdetést 1-2 000 Ft-tal le tudok tesztelni, ami nem működik, azt leállítom.
Figyelem a statisztikákat, mérem a nekem fontos mérőszámokat, és ezek alapján változtatok, ha kell.

És ma ott tartok, hogy a hirdetésre fordított összegnek 4-5-6-szorosa jön be bevételként, stabilan. 

* A cikk elején leírt konkrét számszerű példában vadidegenek vásároltak tőlem, akik találkoztak a hirdetésemmel, és onnan lettek vásárlók, vagy azonnal, vagy néhány nappal később. Tehát nem kellett, hogy előzetesen legyen hírlevél listám. Van listám, onnan is vásároltak, de azokat direkt nem számoltam bele ebbe a statisztikába.

Ez a módszer működik.

Sokkal biztosabban, mint bármilyen netes csodabiznisz.

Ha rendet teszel a fejedben, és kikukázod az ezzel kapcsolatos félelmeidet, kifogásaidat; ha rászánod az időt, hogy megtaláld a te saját  értékadó területedet; ha elkészíted hozzá a technikai dolgokat és utána elkezded hirdetni – lehet egy stabil bevételed belőle.

Tanulni kell hozzá? Dolgozni kell vele? Kell rá költeni némi pénzt?

Igen, igen, és igen. Anélkül nem megy.

De ha TUDOD, hogy valami működik, és a ráfordított összegnek is minimum a dupláját tudod vele megcsinálni – akkor arra már érdemes költeni, nem igaz?

Hogyan indulj el?

Jó sok mindent rád zúdítottam, ugye? Talán úgy érzed, nehezen látod át ezt az egészet…

De koncentrálj csak a lényegre: 

  • találd meg, miben vagy jó
  • adj értéket
  • valósítsd meg a technikai háttér feltételeket
  • hirdess

Ha minden stimmel, ez neked is működni fog.

Mindegyik területen tudok segíteni neked, ha szeretnéd.

Ha egyenlőre nem tudod, mivel, milyen területen is adhatnál értéket másoknak, kérd el az ingyenes könyvemet: ebben számtalan ötletet és megvalósítási javaslatot, valamint példákat is találsz arra, hogy mikben lehet gondolkozni.

Ha a technikai háttér megvalósításában kell segítség, nézd meg az elérhető kurzusaimat: a segítségükkel MINDENT megtanulhatsz, amivel felépítheted a saját pénztermelésre képes online rendszeredet.

MOST MÉG ÓRIÁSI NYÁRI AKCIÓBAN – majdnem ingyen juthatsz hozzájuk.

Ha tanulás helyett inkább kész rendszert szeretnél, ha minél hamarabb elkezdenél értékadással pénzt keresni a saját felületeden, vagy ha a Facebook hirdetéseid elindításában, kezelésében kell segítség, ezekre is van lehetőség, többféle formában. Beszéljünk róla, kötelezettségek nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük